Hooligans koncert

plakát szept.28.

Időpont: 2019.09.28. 20:00

Helyszín: Alsózsolca Sportpálya

Hooligans koncerttel kapcsolatos tudnivalók: A koncert ingyenes, de elsősorban Alsózsolcai lakosok számára előzetes regisztrációhoz kötött limitált létszám miatt, melyet a Közösségi Házban személyesen, emailben vagy telefonon tehetnek meg. A helyszínen a koncert beléptetési szabályainak megfelelően történik a belépés, lapos talpú cipőben. Szigorúan tilos hozni esernyőt, szúró-vágó eszközt, palackot. A rendezvényre 10 éven aluli gyermek nem léphet be, még szülői felügyelettel sem!

parkolás

„30 éve szabadon”

  1. szeptember 28-án a Hooligans együttes látogatott el hozzánk. A koncertet a „Szabadságkoncert” elnevezésű sikeresen elnyert pályázati forrásból tudtuk megvalósítani. A szombati napunk borongósan indult, ennek ellenére a lelkesebb rajongók a nyolc órától kezdődő koncertre már hat órától sorakoztak. Az előadás előtt Lengyel-Béres Klára az Alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtár vezetője köszöntötte a jelenlévőket és ismertette a pályázatot. Ezután Kiss Katalin a Közösségi Ház munkatársa előadásában meghallgathattak egy verset. Majd Szilágyi László polgármester úr megnyitotta az eseményt. Mire elkezdődött a koncert a rossz időnek már nyoma sem volt. Mindenki nagy örömmel fogadta a Hooligans együttest. A koncertre a környező településekről is érkeztek hozzánk. Élményekkel teli jó hangulatú estét tudhatunk magunk mögött. A koncerthez kísérő programként 30 éve szabadon minkiállítást is készítettünk, mely a Közösségi Házban megtekinthető.

A programot a “30 éve szabadon” Emlékbizottság támogatja.

Kiss Katalin

A Közösségi Ház munkatársa